A játszótér egy olyan hely, ahol a gyerekek szabadok lehetnek. Kiengedhetik a gőzt egy ovis vagy iskolás nap után, nyári szünetben pedig egész napokra birtokba lehet venni, ha elég játék tudja lefoglalni a gyerek figyelmét.
De mi a helyzet azokkal az esetekkel, amikor a gyereknek már nem elég a saját játéka és valaki másét nézi ki magának?
Hogyan kezeld szülőként mások tulajdonát, ha “csak” egy kis lapátról van szó?
A gyerekek játékhoz való viszonya nagyon erős. Gondolj bele abba, hogy itt vagy ezen a Földön pár évesen és nincs semmid. Tényleg semmid. Durva érzés lehet…
Az egyetlen dolog, amihez tud ragaszkodni és elég reális neki, az a kedvenc kisautója, aminek minden alkalommal gondosan épít garázst is.
Vagy a legpuhább kismaci, amit felruház névvel, megeteti és lefekteti aludni. Teljes felelősséggel kezeli a saját játékait, egy feltétellel.
Ha hagyják neki.
Ugyanez a helyzet a játszótéren is, ugyanis minden kártyavár akkor dől össze, ha nem engedik a gyereknek, hogy a saját játékáról döntést hozzon.
Tudod, arról, ami neki egyelőre az életet jelenti, mert semmi más nincs, ami az övé lehetne…
Most nézzük, mik azok a szülői reakciók, amire figyelned kell, hogy ne ezt éreztesd:
1. Erős parancs: " Add már oda neki a motorod!"
Ebben a helyzetben a gyerek teljes döntési jogát veszik el.
Ha hallottál már tőlem oktatási anyagot, akkor tudod, hogy mit jelent az, ha egy gyereket megfosztanak a döntési jogától. Ha nem hallottál erről, egyetlen mondattal megfogalmazom neked:
Elveszítetted a gyereket!
A döntés egy olyan szándék, ami az ember alapvető túlélését segíti, hiszen addig, amíg te, vagy én dönthetünk az életünkben zajló események felett, biztonságban érezzük magunkat. Ahogy ezt elveszítjük és mások irányítanak, kicsúszik a lábunk alól a talaj.
A gyerek döntési jogát vedd szó szerint! Az az Ő egyéni döntési joga!
Tehát a gyereknek joga van dönteni a játszótéren is. Ő maga határozhatja meg, hogy mit ad oda másnak, mikor teszi ezt, és kinek adja, vagy nem adja oda a játékát.
Természetesen más eszközökkel taníthatjuk a gyereket arra, hogy osztoszkodjon másokkal, de az pontosan az lesz, hogy engedjük az egyéni dolgaiban érvényesülni.
így pedig nem a harcon lesz a figyelme, hogy meg kell védenie, ami az övé, hanem egy magasabb érzelmi állapotba kerül, amin már képes csapatban gondolkodni.
2. A gyerek helyett döntés "Persze, vigyétek csak!"
Ez a fenti forma egyik finomabbnak tűnő változata, mert nem támadja be a gyereket szemtől szembe, viszont a döntési jogot még mindig nem adta vissza a szülő a gyereknek.
Ez általában akkor történik, amikor a szülő nem mer kiállni magáért vagy sincs rendben a birtoklása, mert fél attól, mit gondol a másik szülő, ha most azt mondom: ” Kérlek, a motort ne vigyétek el, mert az fontos a kisfiamnak…”
Kerülni próbálja a konfliktust, ami persze szuper, hogy nem áll bele idegenekbe a játszón, csak épp közben a gyerekében alakít ki egy olyan érzést, hogy “Itt valójában semmi nem az enyém…”
Mit gondolsz, ha munkahelyre kerül vagy épp túl kellene élni az életben az anyagiak terén, eszébe juthat újra ez a mondat?
Amit javaslok ehhez a ponthoz, hogy azzal finomíthatod a példát, vagyis a “Kérlek, a motort ne vigyétek el, mert az fontos a kisfiamnak…” mondatot, hogy “Viszont helyette itt van egy labda, vagy hoztunk még buborékfujót, az tetszik neked?” És ezzel adtunk a másik kisgyereknek is valamit, amitől boldog lehet.
3. Leminősítés " Ne legyél már irígy!"
Biztos vagyok benne, hogy a fentiek tudatában már összeállt a kép, hogy valójában a gyerek soha nem irígy, csak védi a saját tárgyait, na meg dolgozik a döntési joga.
Viszont ahhoz, hogy még nagyobb megértésed legyen, nézzük meg, hogy mit jelent az a szó, hogy irígy?
Rosszindulatú féltékeny, aki más szerencséjén, sikerén, jólétén bosszankodik és azt inkább magáénak kívánja. (wikiszotar.hu)
Tehát ismét egy olyan szót találtunk, amit az emberek 90%-a rosszul használ. Ugyanis az irígy ember MÁS SIKERÉT kívánja magáénak, és nem arról van szó, hogy ha egy személy megszerzett valamit és nem adja másnak, akkor lenne irígy.
És ennek a rosszul tudott fogalomnak a tudatában a szülő egy része minősíti, kioktatja és leszólja a gyereket, aki csupán annyit tesz, hogy döntéseket hoz.
Ennek a minősítésnek az lehet az eredménye, hogy egy életre magával viszi ezeket a “címkéket”, aminek még akár eleget is tehet a gyerek.
Ugyanis egy gyerek akkor válik “ilyenné” vagy “olyanná”, ha már sokszor mondták rá és annak akar megfelelni, amit mondanak.
Ahogy látod, ez egy klasszikus példája annak, hogy óriási tévhit kering az irígységről és ezzel együtt a játszótéri balhékról, amikben legtöbbször a gyerekek a fekete bárányok, közben pedig szülőként nekünk kell felkészülni, hogy helyesen kezeljünk szituációkat.
Remélem, hogy tudtam segíteni ezekkel a gondolatokkal.
